Gebauer-Emlékév, Gebauer-Emlékkiállítás

Ez év januárjában a pécsi festőművész, Gebauer Ernő születésének 130., valamint halálának 50. évfordulója kapcsán pécsi civilek, a Káplár László Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter Gebauer Ernő Emlékévet
hirdetett. Az emlékévhez kapcsolódóan már eddig is több megemlékezés volt, s a napokban a művész életét és munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílik Pécsett.

Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények és magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói, seccói és táblaképei közel 60, elsősorban pécsi, baranyai és Tolna megyei templomban csodálhatók meg, de Pacsér (Szerbia) és Hvasser (Norvégia) temploma is őrzi munkáját. Világi témájú freskói pécsi közintézmények, például az Apolló Filmszínház, az egykori Nagycsemege (ma Replay Café) vagy a Nagy Lajos Gimnázium falain is láthatók.

Nagy Lajos freskó

Nagy Lajos Gimnázium, Pécs - freskó

Weinreich László, a Pannon Klassz Közösség klasztermenedzsere elmondta, hogy a kettős évforduló apropóján a szervező civilek mellett számos lokálpatrióta, – pécsi tüke – és intézmény is megmozdult annak a felhívásnak köszönhetően, melyet egy Gebauer Ernő iránt elkötelezett magánszemély birtokába került festői hagyaték alapján, az emlékévet kezdeményező önkéntesek fogalmaztak meg. – Ez indította el az emlékév ötletét.

Az ötletet tett követte és L. Csépányi Katalin vezetésével 2012. május 11-én 17 órakor Pécsett, a Dóm Múzeumban (Pécs, Káptalan u. 8.) megnyílik a Gebauer Emlékkiállítás. (A kiállítás június 17-ig lesz látogatható a múzeum nyitva tartási ideje alatt.)  Az alapot képező és az életrajzi dokumentumokkal gazdag hagyaték, Gebauer pontos és precíz feljegyzéseivel együtt jól körülhatárolja és mutatja a megvalósult kiállítás tematikáját, területeit, melyet Nőt Béla és Pandur József művészek hozzáértő, gondos munkája rendszerezett.

A kettős Gebauer-évforduló apropóján a pécsi civilek ez évben már eddig is több programmal készültek, így januárban a művész születésének évfordulóján hirdették meg az emlékévet, majd a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár épületében „Gebauer a könyvtárban” címmel a művész kisgrafikáiból, ex libriseiből és Pécshez kötődő alkotásaiból nyílt kiállítás. A művész egykori lakóházánál (Pécs, Bessenyei u. 2.) Gebauer ismerői és a pécsi városlakók nevében emléktáblát avattak a szervezők. Az idei évben még számos esemény, többek között az „Így látjuk Pécset” diák-rajzverseny, közös freskófestés, a művész kortársaival történő beszélgetéssorozat, képeslapkiadás és még sok esemény ismerteti majd Gebauer munkásságát.

A 2012. május 11-i napon az Emlékkiállítás alkalmából a Pécs 1. postahivatal (Pécs, Jókai u. 10.) úgynevezett alkalmi postai emlékbélyegzőt használ Gebauer Ernő tiszteletére.

Postai emlékbélyegzés

Gebauer Ernő emlékbélyegzés

Kapcsolódó írások:
Gebauer Ernő Emlékév – Pécs, 2012
Gebauer Emlékév az Utazás Kiállításon : Ez klassz! Kultúrában utazunk!
Gebauer: a tükévé vált festő

Gebauer, a tükévé vált festő

Pécs neves festőművésze, Gebauer Ernő még 50 évvel munkásságát követően is közös gondolkodásra, és cselekedetre mozgósít. A festő születésének 130. évfordulóján, ez év januárjában pécsi civilek, a Káplár László Emlékére Alapítvány, a Hetedhéthatár Magazin és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter Gebauer Ernő Emlékévet hirdetett.

Gebauer Ernő

Gebauer Ernő portré

Gebauer a stájerországi Hartbergben született, tanulmányait Grazban kezdte, de Pécsett érettségizett, majd Budapesten tanult rajztanárként, ahol Székely Bertalan tanítványaként a Művészeti Mesteriskolán tanult. Gebauer Ernő egész életét, freskók és seccók sokaságát alkotta. Vallási témájú faliképei és seccói 59 templomban csodálhatók meg. Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, a pécsi belvárosi filmszínházak, továbbá az egykori pécsi „Nagycsemege” (ma Replay Étterem) – falain láthatók. A faliképek mellett festőművészeti alkotások – olajfestmények, akvarellek, könyvillusztrációk, ex librisek, és még bankjegy és bélyegterv is – sorra kerültek ki a keze alól. 1925-ben a genfi Eszperantó Világkongresszuson is részt vett, az erre az alkalomra általa készített eszperantó képeslapok bejárták az egész világot. Közel hat évtizedet átívelő munkássága során portrékat, városképeket, tájképeket festett, valamint életképeket alkotott vásári forgatagról, külszíni bányajelenetről, viharról. Gebauer Ernő élete összeforrt szeretett városával, Péccsel. A város köztiszteletben álló polgára volt: festőművészi munkája, művészetszervező tevékenysége, oktatói munkája mellett kedves és szerény személye tette népszerűvé, s vált pécsi tükévé.

Esperanto postkarto

Eszperantó képeslap, 1925 - Eszperantó Kongresszus, Genf

A kettős Gebauer évforduló apropóján egy aktív civil összefogás szerveződött. A közös cél, – jelen esetben a festő iránt érzett tisztelet és szeretet kovácsolta össze a társaságot. Számos rendezvény szerveződik Gebauer szellemiségében, s talán sikerül a feledésbe merült művészre és alkotásaira ismét felhívni a figyelmet. A közelmúltban a festő tisztelői a Pannon Klassz Közösség meghívására szakmai fórumot tartottak az emlékév feladatainak egyeztetésére, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárban pedig április 7-ig látható a „Gebauer Ernő a könyvtárban” válogatás könyvillusztrációiból, grafikáiból című kiállítás. A művész halálának 50. évfordulójára a festőművész tisztelői, barátai és a városlakók nevében a Káplár László Emlékére Alapítvány és az Erdélyiek Klubja Egyesület emléktáblát állított Pécsett, a Bessenyei u. 2. számú háznál.

Gebauer Ernő Emléktábla

Gebauer Ernő Emléktábla, Pécs

Az emlékév kiemelt eseményére 2012. május 11. és június 27. között kerül sor Pécsett a Dóm múzeumban, ahol Gebauer Ernő festményeiből, akvarelljeiből, terveiből és életrajzi irataiból nyílik kiállítás.

Facebook-oldal: Gebauer Ernő Emlékév


 

 

 

Gebauer Emlékév

Az ez év januárjában indított Gebauer Ernő pécsi festőművész emlékére szervezett, – a művész nevét viselő Gebauer Emlékév közel másfél hónapos fogadtatása igen kedvező. A témával és a művésszel foglalkozó sajtómegjelenések száma már most több tucatra tehetők, így a freskófestőként ismert Gebauer emlékkiállításának előkészületei jó ütemben haladnak.
Az emlékév hivatalos Facebook oldala: Gebauer Ernő

Gebauer_Erno
Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Kiállítása, 1931. december

Gebauer Ernő Emlékév – Pécs, 2012

A pécsi neves festőművész, Gebauer Ernő születésének 130., valamint halálának 50. évfordulója kapcsán pécsi civilek, a Káplár László Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter 2012-ben

 Gebauer Ernő Emlékévet
hirdet.

Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények értékes darabjai, valamint magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói és seccói 57, elsősorban pécsi, baranyai és Tolna megyei templomban csodálhatók meg. Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, az Apolló filmszínház, továbbá a sajtótájékoztatónak helyet adó étterem, az egykori „Nagycsemege” (ma Replay Café & Restaurant) – falain láthatók.

Nagy Lajos Gimnázium

Nagy Lajos Gimnázium – Pécs

A kettős évforduló apropóján a szervező civilek ez évben több programmal készülnek megemlékezni Gebauer Ernő életéről és munkásságáról. Az emlékévben a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter több civil önkéntes segítővel közösen a festőművész műveiből és hagyatékából időszaki kiállítást szervez Pécsett.

Még 2011 őszén egy Gebauer Ernő iránt elkötelezett magánszemély birtokába került a festő hagyatéka. Ez indította el az emlékév ötletét. Az ötletet tett követte, s az önkéntesek; L. Csépányi Katalin, Komlós Attila, Márkus István és Weinreich László gondolataiból elindult a Gebauer Emlékkiállítás szervezése, előkészítése. Az alapot képező és az életrajzi dokumentumokkal gazdag hagyaték, Gebauer pontos és precíz feljegyzéseivel együtt jól körülhatárolja és mutatja a kialakuló kiállítás tematikáját, területeit.

Gebauer Ernő és modellje

Gebauer Ernő és modellje

Az idei év tavaszára tervezett emlékkiállítás kivitelezésében a pécsi városlakók és gyűjtők segítségét kérik a szervezők, hiszen a hagyaték anyagán kívül számos olajfestmény, egyházi témájú festmény, tájkép, pécsi témájú festmény, portré, linómetszet, exlibris és kisgrafika található pécsi és pécsi kötődésű magánszemélyek tulajdonában, melyeknek egy közös kiállításon történő bemutatását tervezik a szervezők. Az emlékév szervezői kérik azon magánszemélyek jelentkezését, akik birtokolnak bármilyen Gebauer Ernőhöz kötődő tárgyat, alkotást, – és azt szívesen kölcsönzik az emlékkiállítás idejére, hogy jelezzék ezt a szervezők felé (L. Csépányi Katalin, Tf.: +36-30-575-3997, hethatar (@) t-online.hu).

Gebauer Ernő Emlékév - Pécs

Gebauer Ernő Emlékév a Facebook-on: 

Gebauer Ernő életrajza  >>

Egy kattintás ide a folytatáshoz….