Gebauer-Emlékév, Gebauer-Emlékkiállítás

Ez év januárjában a pécsi festőművész, Gebauer Ernő születésének 130., valamint halálának 50. évfordulója kapcsán pécsi civilek, a Káplár László Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter Gebauer Ernő Emlékévet
hirdetett. Az emlékévhez kapcsolódóan már eddig is több megemlékezés volt, s a napokban a művész életét és munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílik Pécsett.

Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények és magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói, seccói és táblaképei közel 60, elsősorban pécsi, baranyai és Tolna megyei templomban csodálhatók meg, de Pacsér (Szerbia) és Hvasser (Norvégia) temploma is őrzi munkáját. Világi témájú freskói pécsi közintézmények, például az Apolló Filmszínház, az egykori Nagycsemege (ma Replay Café) vagy a Nagy Lajos Gimnázium falain is láthatók.

Nagy Lajos freskó

Nagy Lajos Gimnázium, Pécs - freskó

Weinreich László, a Pannon Klassz Közösség klasztermenedzsere elmondta, hogy a kettős évforduló apropóján a szervező civilek mellett számos lokálpatrióta, – pécsi tüke – és intézmény is megmozdult annak a felhívásnak köszönhetően, melyet egy Gebauer Ernő iránt elkötelezett magánszemély birtokába került festői hagyaték alapján, az emlékévet kezdeményező önkéntesek fogalmaztak meg. – Ez indította el az emlékév ötletét.

Az ötletet tett követte és L. Csépányi Katalin vezetésével 2012. május 11-én 17 órakor Pécsett, a Dóm Múzeumban (Pécs, Káptalan u. 8.) megnyílik a Gebauer Emlékkiállítás. (A kiállítás június 17-ig lesz látogatható a múzeum nyitva tartási ideje alatt.)  Az alapot képező és az életrajzi dokumentumokkal gazdag hagyaték, Gebauer pontos és precíz feljegyzéseivel együtt jól körülhatárolja és mutatja a megvalósult kiállítás tematikáját, területeit, melyet Nőt Béla és Pandur József művészek hozzáértő, gondos munkája rendszerezett.

A kettős Gebauer-évforduló apropóján a pécsi civilek ez évben már eddig is több programmal készültek, így januárban a művész születésének évfordulóján hirdették meg az emlékévet, majd a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár épületében „Gebauer a könyvtárban” címmel a művész kisgrafikáiból, ex libriseiből és Pécshez kötődő alkotásaiból nyílt kiállítás. A művész egykori lakóházánál (Pécs, Bessenyei u. 2.) Gebauer ismerői és a pécsi városlakók nevében emléktáblát avattak a szervezők. Az idei évben még számos esemény, többek között az „Így látjuk Pécset” diák-rajzverseny, közös freskófestés, a művész kortársaival történő beszélgetéssorozat, képeslapkiadás és még sok esemény ismerteti majd Gebauer munkásságát.

A 2012. május 11-i napon az Emlékkiállítás alkalmából a Pécs 1. postahivatal (Pécs, Jókai u. 10.) úgynevezett alkalmi postai emlékbélyegzőt használ Gebauer Ernő tiszteletére.

Postai emlékbélyegzés

Gebauer Ernő emlékbélyegzés

Kapcsolódó írások:
Gebauer Ernő Emlékév – Pécs, 2012
Gebauer Emlékév az Utazás Kiállításon : Ez klassz! Kultúrában utazunk!
Gebauer: a tükévé vált festő

Szép Húsvétot!

Két mail art küldeménnyel kívánunk Szép Húsvétot!

Mail art : Szép Húsvétot!
Mail art : Szép Húsvétot! (2 levél még feladás előtt!)
Locsolóversek, köszöntések

* A Pannon Klassz Közösség 3 mail art küldeménye a „Ha húsvét, akkor tojás” című kiállításán megtekinthető április közepéig. A bemutatónak a Pécsi Postapalota (Pécs, Jókai u. 10.) adott helyet (A két levél már feladás/érkezés után.) 

mail art húsvét
Mail art küldemény locsolóversekkel
mail art 2
Mail art küldemény húsvéti köszöntésekkel

.

Költészet napi forgatag a pécsi Színház téren

Három órás folyamatos verselés magyar színészóriások megidézésével, irodalmi beszélgetések, retro könyvvásár, borkóstolás és egy hatalmas születésnapi kugler torta – hogy csak néhány főszereplőt említsünk a Pécsi Nemzeti Színház, a Jelenkor  Irodalmi és Művészeti Folyóirat, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pannon Klassz Közösségi Kulturális Klaszter és a Pécs Médiaközpont közös költészet napi rendezvényéről.

Április 11-én, József Attila születésnapján délután 4 órától lírával telik meg a belváros ékköve, a Színház tér, ahová kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők. A már említett programelemeken túl már két órától középiskolások performansza csábítja a környéken sétálókat az eseményre. A poézis pécsi ünnepén ezúttal bárki kipróbálhatja magát és kamera elé állhat, hogy elmondja kedvenc versét – ahogy ezt a város közéletének ismert szereplői, pl. sportolók, zenészek, intézményvezetők, politikusok is teszik majd. Fél hétkor pedig öt forint nélkül is igazi kuglert kóstolhat a lelkes közönség, hiszen a verebek azt csiripelik, óriási, 250 fős születésnapi tortával lepi meg a városvezetés a résztvevőket.

Pécsi Nemzeti Színház

Pécsi Nemzeti Színház

Az eseményen jelenkoros szerzők, Lackfi János, Meliorisz Béla, Méhes Károly, Keresztesi József, Halmai Tamás olvasnak fel, a folyóirat szerkesztői pedig a lap meghatározó költőinek verseit osztják meg a közönséggel.

A rendezvényről nem hiányozhat az ihletadó, örömöt hozó és bánatot oldó, az elmélyülést segítő bor sem: villányi és tokaji borászok kínálják legfinomabb italaikat, hogy egy-egy pohárral a kézben elüldögélve lehessen élvezni a magyar líra legszebbjeit mások mellett Latinovits Zoltán vagy éppen Sinkovits Imre előadásában.

Április 11-e a költészet jegyében zajlik a Pécs TV-ben is. A Pécsi Nemzeti Színház különböző helyszínein a teátrum színművészei  mondták el kedves verseiket a kamerának. A bensőséges felvételek a Költészet Napján lesznek láthatóak, hallhatóak a médiumban. A versek később se hiányoznak majd a képernyőről, hiszen a rendezvény vállalkozó kedvű résztvevői is lehetőséget kapnak a megmutatkozásra. A helyszínen spontán előadott „produkciók” egy része a városi televízióban is látható lesz, és a Pécsi Nemzeti Színház kamerája is rögzíti azokat, hogy aztán az intézmény honlapján és a YouTube-on ossza meg őket.

Az estét a színházban a Vivat Bacchus Borral, Zenével című előadói estje zárja, ahol a zene, bor és tánc mellett magyar költők megzenésített verseivel, illetve az együttes saját szerzeményeivel találkozhatnak a résztvevők.

Gebauer, a tükévé vált festő

Pécs neves festőművésze, Gebauer Ernő még 50 évvel munkásságát követően is közös gondolkodásra, és cselekedetre mozgósít. A festő születésének 130. évfordulóján, ez év januárjában pécsi civilek, a Káplár László Emlékére Alapítvány, a Hetedhéthatár Magazin és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter Gebauer Ernő Emlékévet hirdetett.

Gebauer Ernő

Gebauer Ernő portré

Gebauer a stájerországi Hartbergben született, tanulmányait Grazban kezdte, de Pécsett érettségizett, majd Budapesten tanult rajztanárként, ahol Székely Bertalan tanítványaként a Művészeti Mesteriskolán tanult. Gebauer Ernő egész életét, freskók és seccók sokaságát alkotta. Vallási témájú faliképei és seccói 59 templomban csodálhatók meg. Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, a pécsi belvárosi filmszínházak, továbbá az egykori pécsi „Nagycsemege” (ma Replay Étterem) – falain láthatók. A faliképek mellett festőművészeti alkotások – olajfestmények, akvarellek, könyvillusztrációk, ex librisek, és még bankjegy és bélyegterv is – sorra kerültek ki a keze alól. 1925-ben a genfi Eszperantó Világkongresszuson is részt vett, az erre az alkalomra általa készített eszperantó képeslapok bejárták az egész világot. Közel hat évtizedet átívelő munkássága során portrékat, városképeket, tájképeket festett, valamint életképeket alkotott vásári forgatagról, külszíni bányajelenetről, viharról. Gebauer Ernő élete összeforrt szeretett városával, Péccsel. A város köztiszteletben álló polgára volt: festőművészi munkája, művészetszervező tevékenysége, oktatói munkája mellett kedves és szerény személye tette népszerűvé, s vált pécsi tükévé.

Esperanto postkarto

Eszperantó képeslap, 1925 - Eszperantó Kongresszus, Genf

A kettős Gebauer évforduló apropóján egy aktív civil összefogás szerveződött. A közös cél, – jelen esetben a festő iránt érzett tisztelet és szeretet kovácsolta össze a társaságot. Számos rendezvény szerveződik Gebauer szellemiségében, s talán sikerül a feledésbe merült művészre és alkotásaira ismét felhívni a figyelmet. A közelmúltban a festő tisztelői a Pannon Klassz Közösség meghívására szakmai fórumot tartottak az emlékév feladatainak egyeztetésére, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárban pedig április 7-ig látható a „Gebauer Ernő a könyvtárban” válogatás könyvillusztrációiból, grafikáiból című kiállítás. A művész halálának 50. évfordulójára a festőművész tisztelői, barátai és a városlakók nevében a Káplár László Emlékére Alapítvány és az Erdélyiek Klubja Egyesület emléktáblát állított Pécsett, a Bessenyei u. 2. számú háznál.

Gebauer Ernő Emléktábla

Gebauer Ernő Emléktábla, Pécs

Az emlékév kiemelt eseményére 2012. május 11. és június 27. között kerül sor Pécsett a Dóm múzeumban, ahol Gebauer Ernő festményeiből, akvarelljeiből, terveiből és életrajzi irataiból nyílik kiállítás.

Facebook-oldal: Gebauer Ernő Emlékév


 

 

 

Ez klassz! “Kultúrában utazunk!”

A Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter képviselteti magát a 17. Pécsi Utazás Kiállítás és Vásáron*. A kultúra, a kulturális események-, és rendezvények, a kulturális értékeink, így a helyi látványosságok is fontos szerepet látnak el a turizmus alakulásában. A Pannon Klassz Közösség a kiállítás nyitónapján szakmai programmal várja partnereit, és az érdeklődőket,- valamint a háromnapos rendezvény ideje alatt a kulturális értékek iránt nyitott érdeklődőket.

  • Helyszín:     Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
  • Nyitva tartás:     2012. március 9-11.
  • Péntek:   13.00-17.00 óra
  • Szombat:  10.00-18.00 óra
  • Vasárnap: 10.00-17.00 óra
Utazás Kiállítás Pécs

Utazás Kiállítás Pécs


Szakmai programok:

2012. március 9. 14.30 óra
Ez Klassz! – Klaszterlehetőségek a kultúra és a turizmus területén
Kötetlen szakmai és baráti beszélgetésre invitálják a szervezők a kultúra és a kulturális látványosságok területén működő vállalkozásokat, szervezeteket, valamint az újszerű látványosságok befogadására nyitott érdeklődőket. A műhelybeszélgetés célja egyfajta közös gondolkodás kezdeményezése.

2012. március 9. 15.30 óra
A Gebauer Ernő Emlékév idegenforgalmi lehetőségei
(Társszervező: Káplár László Emlékére Alapítvány, Hetedhéthatár Magazin)

Az idei évben több kiállítással, eseménysorozattal és a Gebauer-emlékhelyek felkeresésével emlékeznek meg a pécsi festőművész születésének 130., halálának 50. évfordulójáról. Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények értékes darabjai, valamint magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói és seccói 59, elsősorban pécsi, baranyai és Tolna megyei templomban csodálhatók meg. Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, az Apolló filmszínház, továbbá az egykori “Nagycsemege” falain láthatók. A Gebauer Ernő Emlékév szervezői tájékoztatást adnak a tervezett programokról, valamint várják a művészt és alkotásait kedvelők érdeklődését az eseménysorozat további bővítése céljából. Az eseményen kerül ismertetésre a tervezett Gebauer Emléktúrák projekt is.

Utazás Kiállítás Pécs - 2012

Utazás Kiállítás Pécs - 2012

*A Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter  17. Pécsi Utazás Kiállítás és Vásáron való megjelenése az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg!

Gebauer Ernő Emlékév – Pécs, 2012

A pécsi neves festőművész, Gebauer Ernő születésének 130., valamint halálának 50. évfordulója kapcsán pécsi civilek, a Káplár László Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter 2012-ben

 Gebauer Ernő Emlékévet
hirdet.

Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények értékes darabjai, valamint magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói és seccói 57, elsősorban pécsi, baranyai és Tolna megyei templomban csodálhatók meg. Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, az Apolló filmszínház, továbbá a sajtótájékoztatónak helyet adó étterem, az egykori “Nagycsemege” (ma Replay Café & Restaurant) – falain láthatók.

Nagy Lajos Gimnázium

Nagy Lajos Gimnázium - Pécs

A kettős évforduló apropóján a szervező civilek ez évben több programmal készülnek megemlékezni Gebauer Ernő életéről és munkásságáról. Az emlékévben a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter több civil önkéntes segítővel közösen a festőművész műveiből és hagyatékából időszaki kiállítást szervez Pécsett.

Még 2011 őszén egy Gebauer Ernő iránt elkötelezett magánszemély birtokába került a festő hagyatéka. Ez indította el az emlékév ötletét. Az ötletet tett követte, s az önkéntesek; L. Csépányi Katalin, Komlós Attila, Márkus István és Weinreich László gondolataiból elindult a Gebauer Emlékkiállítás szervezése, előkészítése. Az alapot képező és az életrajzi dokumentumokkal gazdag hagyaték, Gebauer pontos és precíz feljegyzéseivel együtt jól körülhatárolja és mutatja a kialakuló kiállítás tematikáját, területeit.

Gebauer Ernő és modellje

Gebauer Ernő és modellje

Az idei év tavaszára tervezett emlékkiállítás kivitelezésében a pécsi városlakók és gyűjtők segítségét kérik a szervezők, hiszen a hagyaték anyagán kívül számos olajfestmény, egyházi témájú festmény, tájkép, pécsi témájú festmény, portré, linómetszet, exlibris és kisgrafika található pécsi és pécsi kötődésű magánszemélyek tulajdonában, melyeknek egy közös kiállításon történő bemutatását tervezik a szervezők. Az emlékév szervezői kérik azon magánszemélyek jelentkezését, akik birtokolnak bármilyen Gebauer Ernőhöz kötődő tárgyat, alkotást, – és azt szívesen kölcsönzik az emlékkiállítás idejére, hogy jelezzék ezt a szervezők felé (L. Csépányi Katalin, Tf.: +36-30-575-3997, hethatar@t-online.hu).

Gebauer Ernő Emlékév - Pécs

Gebauer Ernő Emlékév a Facebook-on: 

Gebauer Ernő életrajza  >>

Folytatás

Mi újság a Mikulásvárban?! – sajtómegjelenések

Összefoglaltuk a Mikulásvár eseménysorozattal összefüggően 2011-ben megjelent híranyagokat, sajtómegjelenéseket:

Mikulás - Télapó

Mikulások találkozása Pécsett

Békés Karácsonyt – Mikulásvár Összefoglaló
Blog suli
2011.12.25.

Kívánj igazi ünnepet! Békés Karácsonyt – mindenkinek!
Blog Pécs
2011.12.25.

Az ünnep szikrái
Pécsi Riport
2011.12.23.

Szikrányi együtt ünneplés – közös csillagszórózás a Jókai téren
Pécsi Újság
2011.12.21.

Csillagszóró flashmob

Csillagszóró Akció - flashmob

Karácsonyi képeslapok kiállítása
Pécsi Napilap
2011.12.13.
Folytatás

Mikulásvár – Békés Karácsonyt!

Békés, Boldog Karácsonyt kívánunk!
Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter
*<:-)=     <<<—  

Ha megkérdezünk egy pécsit, hisz-e a Mikulásban, talán azt fogja válaszolni, hogy már találkozott is vele. Minden évben, december elejétől a közepéig köztünk jár a MecsekiMikulás. Esténként a Jókai téren a SweetHomeLakberendezés ad otthont a Mikulásvárnak. Idén is sokat szorgoskodott a Mecseki Mikulás, hogy minden gyerek időben megkapja az ajándékát. Már novemberben összehívta a környék mikulásait Mikulás Találkozóra, hogy közösen tárgyalják meg a mikulásipari teendőket, a jósági index alakulását és a gyerekektől érkező levelek feldolgozását, megválaszolását. December 4-én és 5-én a Mikulásvárban, a Mikulás Éjszakáján kicsik és nagyok láthatták a Mikulást, ahogy készült a nagy napra, hatodikán pedig egész nap a Mikulásvárban fogadta a gyerkőcöket. De a Mikulásvár nem ért véget december 6-a után sem. A programsorozat egy olyan emberközeli kezdeményezés, amely ünneppé varázsolja a mindennapokat az apró színes karácsonyváró történéseivel, eseményeivel. Az egyik ilyen esemény a december 13-án megnyitott „Kívánj igazi ünnepet! Békés Karácsonyt mindenkinek!” című karácsonyi képeslapkiállítás a Walzer Kávéházban. A karácsonyváró eseménysorozat zárásaként december 22-én a Mikulásvár megmozgatta az érdeklődőket Csillagszóró Akció fedőnevű flash-mob keretében. E pár perces megmozduláson egy közös csillagszórógyújtásra csődítették a karácsonyi varázslatot kedvelőket, mely igazán családias, jó hangulatú eseményként sikeredett. A programokat a Klaszter mellett számos elszánt önkéntes segítette megszervezni és lebonyolítani a Mecseki Mikulásnak, ezzel kívánva Boldog Karácsonyt. A Mikulásvár 2007 óta megrendezésre kerülő esemény, mely a Mikulás és karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan több fázisban segít az ünnepi készülődésben. A kezdeményezés célja, hagyományosan pécsi látványossággá fejlődni, őrizni a karácsonyi hagyományokat, öregbítve a város hírnevét, és igazi kis “mikulásipari” történéssé válni.

Mikulás_Pécs_Mikulásvár_019

Vendégségben a Mikulásvárban Pécsett

Játék a Játékban! – Összefoglaló

Egybegyűjtöttük a novemberi eseményünk sajtómegjelenéseit. 


Életképek és korhű élet a Hamerli Házban

Blog Pécs
2011.11.19.

Vissza a jövőbe: Pécs, Hamerli ház
Jóljárok.hu Magazin
2011.11.21.

Játék a Hamerli Házban
Hetedhéthatár
2011.11.17.

Egy nap “múlt”
Pécsi Napilap
2011.11.12.

Játék a játékban avagy zárul a “pecsétgyűjtő játék”
Csorba Győző Megye-Városi Könyvtár
2011.11.11.

Játék a játékban
Pécsi Programok
2011.11.11.

Játék a játékban
Hetedhéthatár
2011.11.06.

PTE BTK – Ökonap, Önkéntesség Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem BTK Aulájában számos civil szervet mutatkozott be, köztük a Pannon Klassz Közösség is. A konferencia és a kitelepülés ideje alatt a klaszter kísérletet tett felmérni, hogyan lehet önkénteseket toborozni, mi motiválja az embereket az önkéntességre. Kérdőívet készítettünk, melyben a látogatók kulturális fogyasztási szokásait és igényeit mértük fel. Az éreklődőknek lehetőségük volt önkéntesnek jelentkezni későbbi rendezvényeinkre, megjelölve, milyen formában számíthatunk a segítségükre. Az önkéntesség évében rendezvényeinkkel felhívjuk a figyelmet az önkentesség fontosságára és hasznosságára, hiszen eddig is több alkalommal segítették munkánkat önkéntesek.