Kultúrára hívó gomb: FELMÉRÉS!

hívógomb

Kultúrára hívó gomb

A június hónap kiemelkedő eseménye, – talán nem csak magunk, de a kultúrát kedvelőknek is a Pécsi Országos Színházi Találkozó volt. Klaszterünk  a Király FlaszTér: Ez király! eseménysorozat és a Flaster in Fünfkirchen elnevezésű közösségi utcai színjátszás megvalósításában* vett részt, és a városlakókat is bevonta a POSzT-on “felbukkanó” művészektől történő autogramvadászatba, melyhez kiadásra került szinte számolatlanul :-) az autogramkártya is.

A Király utca 9. – az egykori Hamerli Vaskereskedés üzlete, raktára és kiszolgáló épület-együttese – évtizedeken keresztül adott otthont a Kilenc Király Gyermekkönyvtárnak, amely felújítva, Belvárosi Könyvtár elnevezéssel újra várja könyvszerető látogatóit. Ez az épület ad otthont a Várkonyi Nándor Emlékszobának is, melyben az író hagyatéka tekinthető meg. A POSzT alatt a könyvtár és terei naponta, „király” programokkal várták a látogatókat. A Király utca 9. környékének hangulata a meglepetés-akciók nyomán időnként átalakult.

A 10 napos eseménysorozat helyszíni- és  sajtófogadtatása alapján meggyőződésünk, hogy érdemes előkészítenünk és továbbfejlesztenünk az utcai szerep- és színjátszás e formáját. Látogatóink, ismerőseink és a kultúrát kedvelők segítségét kérjük, – egy célzott felmérésben való együttműködésre. Kérjük, hogy KÉRDŐÍVÜNKET KITÖLTVE SEGÍTSE MUNKÁNKAT!  A kérdőív az előző linkre klikkelve online módon tölthető ki, – de kinyomtatva kézzel is kitölthető, mely nyomtatvány így postán is beküldhető. A postai utat választókat kérjük, hogy a Netmester Produkció – Pannon Klassz Közösség – 7601 Pécs, Pf.: 123 címre juttassák vissza kérdőíveiket legkésőbb 2012. augusztus 15-éig.  Az online kérdőív kitöltés határideje is azonos.  

A Pannon Klassz Közösség Facebook galériájában a “Flaster in Fünfkirchen” eseményünk változatos, fényképes beszámolóját tekinthetik meg, – e galériánk szemlélteti az eseményünk fogadtatását.

A POSzT-OFF 10 napos eseménysorozat fényképes összefoglalója:

Korábbi klaszter-események fényképes összefoglalója (adalék a kérdőív kitöltéséhez :-) ):

* A “Király FlaszTér: Ez király!” eseménysorozat a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a KUPÉ (Kultúra, Pécs) Egyesület és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter közös programja. A “Flaster in Fünfkirchen” programsorozat megvalósításában a Flaszter Műhely (Pécs) és a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának Pódiumos növendékei működtek együtt. – Köszönjük!

Köszönjük, hogy a kultúrára hívó gombunk üzenetét elfogadva kérdőívünk kitöltésével segíti munkánkat!

 

Poszt_off_2012_Pécs

Kultúrára hívó gomb – Köszönjük, hogy kitöltötte kérdőívünket!

Király FlaszTér: Ez király!

Elindult a Pécsi Országos Színházi Találkozó és benne számtalan OFF programmal. Klaszterünk a “Király FlaszTér: Ez király!*” eseménysorozat szervezésében és az önálló “Flaster in Fünfkirchen” látványos utcai életképpel jelent meg a Király utca 9. és környékén. A 10 napos esemény egy-egy pillanatát fényképes beszámoló formájában mutatjuk be.

Képgalériánk a Facebook-on: Flaster in Fünfkirchen

A Király FlaszTér: Ez király! teljes programja:

A “Király FlaszTér: Ez király!” eseménysorozat a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a KUPÉ (Kultúra, Pécs) Egyesület és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter közös programja.

 

 

Király FlaszTér: Ez király! – Flaster in Fünfkirchen 2. **

Véglegesnek mondható a 2012. június 7–16. között megrendezésre kerülő POSZT-OFF esemény, a “Király FlaszTér: Ez király!” programja. A Belvárosi Könyvtár (egykori Kilenc Király Gyermekkönyvtár, Hamerli Ház) Király utca 9. és környéke igazi kulturális kavalkádnak ad ismét otthont.

POSZT

POSZT 2012

Folytatás

Király FlaszTér: Ez király! – Flaszter in Fünfkirchen

Hasznos és példaértékű együttműködés körvonalazódott az elmúlt hetekben. Három szervezet, a Csorba Győző Megyei – Városi Könyvtár, a KUPÉ (Kultúra, Pécs) Egyesület és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter közös programot tervez az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra. E programsorozat elnevezése a “Király FlaszTér: Ez király!”, míg a “Flaszter in Fünfkirchen” a klaszter egy tervezett rendezvényének jelzője.


POSZT

POSZT 2012

 A Király utca 9. – az egykori Hamerli Vaskereskedés üzlete, raktára és kiszolgáló épület-együttese – évtizedeken keresztül adott otthont a Kilenc Király Gyermekkönyvtárnak, amely felújítva, Belvárosi Könyvtár elnevezéssel újra várja könyvszerető látogatóit. Ez az épület ad otthont a Várkonyi Nándor Emlékszobának is, melyben az író hagyatéka tekinthető meg. A POSzT alatt a könyvtár és terei naponta, reméljük, „király” programokkal várják a látogatókat. Bizton számítunk arra is, hogy a Király utca 9. környékének hangulata a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és a Flaszter Társulat meglepetés-akciói nyomán időnként átalakul majd.

A tervezett programok ingyenesek, melyeket weboldalunkon hamarosan ismertetünk.


Játék a Játékban! – Összefoglaló

Egybegyűjtöttük a novemberi eseményünk sajtómegjelenéseit. 


Életképek és korhű élet a Hamerli Házban

Blog Pécs
2011.11.19.

Vissza a jövőbe: Pécs, Hamerli ház
Jóljárok.hu Magazin
2011.11.21.

Játék a Hamerli Házban
Hetedhéthatár
2011.11.17.

Egy nap “múlt”
Pécsi Napilap
2011.11.12.

Játék a játékban avagy zárul a “pecsétgyűjtő játék”
Csorba Győző Megye-Városi Könyvtár
2011.11.11.

Játék a játékban
Pécsi Programok
2011.11.11.

Játék a játékban
Hetedhéthatár
2011.11.06.

“Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig” – Sajtómegjelenések

A közelmúltban sikeresen megvalósított rendezvényünk sajtómegjelenéseit egybegyűjtöttük.

Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig”
Pécsi Kulturális Központ
2011.11.03.

Felhívás – Múzeumok őszi fesztiválja
Kertvárosi Fiókkönyvtár
2011.11.02.

Felhívás – Múzeumok őszi fesztiválja
Dr. Berze Nagy János Fiókkönyvtár
2011.11.02.

Felhívás – Múzeumok őszi fesztiválja
Csipkefa Gyermekkönyvtár
2011.11.02.

Felhívás – Múzeumok őszi fesztiválja
Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig
2011.11.02.

Folytatás

Időutazás a Hamerli Házban

A Múzeumok Őszi Fesztiválja kapcsán a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár és a Pannon Klassz Közösség egy kis időutazásra csábította az érdeklődőket. Még időgép sem kellett hozzá, csak egy csapat lelkes önkéntes és a Kovács Kata Kreációk ruhái. A Hamerli Házban ugyanis megelevenedett a régi kor. Az épület szinte minden pontján felbukkant Géza az udvaros és pletykált, mesélt a ház történetéről és a Hamerlikről.

Udvaros Géza

Udvaros Géza, a ház udvarosa


Találkozhattunk Hamerli Antallal és családjával az épület egykori ebédlőjében. A folyosók kiállítóterekké változtak. A Csorba Győző Megye-Városi Könyvtár gyűjteményéből készült „Baráti szerettel ajánlom könyvemet” című kiállítás értékes könyv dedikációkat vonultatott fel. További két kiállításnak adott helyet a Hamerli Ház. Szigeti Szabó János Könyvillusztrációiból készült tárlat, valamint Komlós Atilla
Pannónia Nagyszálló – Hamerli Imre megvalósult álma című fotókiállítása. Az ebédlőből gramofon lemezek dalai szűrődtek ki és a család egyes tagjai is felbukkantak. Az ember tényleg úgy érezhette magát mintha visszaugrott volna 70-80 évet az időben. Ismét megmutatkozhattak az épületben rejlő lehetőségek. Fontos számunkra, hogy a Hamerli Ház épületegyüttese továbbra is megmaradjon a pécsi kulturális élet egyik színterének.

Hamerli család

Hamerli "család"

Geiger Kálmán

Geiger Kálmán a Mecseki Itóka feltalálója

 

Készülődünk!

Még alig kezdődött el a Múzeumok Őszi Fesztiváljára szervezett programsorozatunk, máris a záróprogramra kell koncentrálnunk, ugyanis egy érdekes és izgalmas, egész napos programmal készülünk a rendezvény zárónapjára. Az esemény célja a sokszínűség és a kulturális változatosság, melyben kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek is megtalálják a kedvükre való programot.

Mindenkit szeretettel vár 2011. november 12-én 10 és 21 óra között a Hamerli Házban (Pécs, Király u. 9.) a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár.


Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig

Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig – Pontgyűjtó Akció és Játék két héten át!

Elkezdődött a két hétig tartó játék, mely a Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig nevet viseli. A játékban részt vevő látogatók térben és időben, a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtártól a Csorba Győző emlékszobáig, valamint az irodalom és helytörténet korszakain keresztül juthatnak el Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig.

A játékban a kötvetkező helyszínek veszenek részt:
2011. október 29. és november 12. között

Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár (Pécs, Nagy Jenő utca 24)
Tudásközpont Helyismereti Osztálya (Pécs, Universitas u. 2/A. )
Csorba Győző Emlékszoba (Pécs, Universitas u. 2/A)
Retro Könyvvásárok (Pécs, Király utca 9. Kapualj)
Hamerli Ház (2011. november 12-én, Pécs, Király utca 9.)

A játék „pecsétgyűjtő menetlevele” letölthető:
http://www.hetedhethatar.hu/Varkonyi_Nandortol_Csorba_Gyozoig.pdf

Jó játékot és kellemes időtöltést kíván a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár.

Sajtóközlemény – Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig

A Múzeumok Őszi Fesziváljának hivatalos programjában “Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig” címmel programunk is szerepel, mely a Pannon Klassz Közösség és a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár közös eseménye. Ebből az alkalomból a Klaszter Sajtóközleményt adott ki, melynek teljes szövege az alábbiakban olvasható, vagy innen letölthető.

Sajtóközlemény
2011. október 25.

Várkonyi Nándortól Csorba Győzőig

Hatodik alkalommal kerül sor a Múzeumok Őszi Fesztiválja nagyszabású rendezvényre, melyben mintegy százhetven múzeum, több mint ezer programmal várja az érdeklődőket az ország valamennyi régiójában. A programsorozathoz ez alkalommal csatlakozott a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter is.

A CSGYMVK három könyvtára, – a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtár, a Helyismereti Osztály, a Csorba Győző Emlékszoba, valamint a Retro Könyvvásárok és a Pécs, Király utca 9. szám alatt található Hamerli Ház – az egykori Városi Könyvtár épülete – válnak irodalomtörténeti és helytörténeti játék helyszíneivé. A 2011. október 29. és november 12. között tartó játékban részt vehet mindenki, aki szereti a könyveket és kíváncsi Pécs kulturális életének egy szeletére, melynek központi témája a könyv.

A feladat egyszerű, mindössze el kell látogatni hat különböző pécsi helyszínre, illetve rendezvényre és ott nyitott szemmel járni! Ajáték két részből áll: pecsétgyűjtésből, valamint egy 10 kérdésből álló kérdéssor megválaszolásából. A felkeresett helyszíneken egy-egy, a látogatást igazoló pecsétet kap minden játékos. Aki a lehetséges hatból minimum négy pecsétet összegyűjt és november 12-ig – bármelyik szombati napon – elviszi a Retro Könyvvásárra (Pécs, Király u. 9.), az részt vesz a fődíj sorsolásán. Aki pedig a pecsétek összegyűjtése mellett mind a 10 kérdésre helyes választ ad, újabb sorsoláson vehet részt!A játék nyereményei értékes könyvcsomagok lesznek!

A programzáró – és egyben fő – eseménye 2011. november 12-én 10-21 óra között kerül megrendezésre a Király u. 9. szám alatt található Hamerli Házban. A Múzeumok Őszi Éjszakájának programjaként a Hamerli család egykori lakóházának szobáiban a nap során folyamatosan változatos programok várják a látogatókat. Lesz jelmezes időutazás, irodalmi kiállítás, Hetedhéthatár-olvasósarok, grafikai és fotóművészeti tárlat, röviden: a megszokott kulturális kavalkád.

A játék „pecsétgyűjtő menetlevele” letölthető: http://www.hetedhethatar.hu/Varkonyi_Nandortol_Csorba_Gyozoig.pdf

A rendezvény egyben a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter eseménye is, mely projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További információk:

Weinreich László klasztermenedzser
Tel.: +36-30-4636835
klaszter@vkbonline.com